Reumatológiai szakorvosi vizsgálat

A reumatológia a mozgásszervek megbetegedéseivel, valamint azok konzervatív – azaz nem műtéti – kezelésével foglalkozik.

A reumatológiai betegségek a lakosság közel 70%-át érintik, nemcsak az idősebb korosztályt, hanem akár a gyermekeket és a fiatal felnőtteket is. A reumás betegség fájdalmat és merevséget okoz az izmokban, az inakban, a gerincen, az ízületekben. Jellegzetes típusai a gyulladásos és a kopásos ízületi megbetegedések, azonban a reumatológia foglalkozik a gerincet érintő panaszok kezelésével és a csontritkulással is, illetve számos egyéb (pl.: autoimmun) megbetegedéssel.

A mozgásszervi vizsgálat során a részletes kórtörténet megismerése után a fizikális vizsgálattal felmérjük az ízületi mozgásokat, izomerőt, fájdalmat, érzészavarokat, reflexeket.

Lehetőségünk van részletes laboratóriumi vizsgálatokra, ill. amennyiben társbetegség fennállására van gyanú, konzíliumot szervezünk. Ha indokolt, ízületi ultrahang, CT és MR vizsgálatot kérünk. Mind a kivizsgálás, mind a kezelés során gyakran működünk együtt más orvosi szakterületekkel, leggyakrabban a belgyógyászattal, ideggyógyászattal, ideg és ortopéd sebészettel. A reumatológiai betegségek kezelésben a gyógyszeres terápia mellett nagyon fontos a fizioterápia és a kialakult funkciókárosodás esetén ajánlható rehabilitáció.

A kezelési terv a beteggel egyeztetve a következő lehetőségeket foglalja magába:

• gyógyszeres kezelés
• gyógytorna
• gyógyászati segédeszköz rendelés és használatának betanítás
• intraarticularis injectiok (szteroid, chondroprotectiv szerek)
• lokális érzéstelenítő és szteroid injectio
• betegfelvilágosítás, betegoktatás

A mozgásszervi betegségek a mozgásszervek fájdalmával, alakváltozásával és mozgáskorlátozottságával járhatnak együtt, gyakran más szervek, szervrendszerek betegségei is mozgásszervi tüneteket okozhatnak.

Hazánkban legalább 1-1,5 millióan szenvednek úgynevezett kopásos, meszesedéses csont- és ízületi betegségben, legalább nyolcszázezren csontritkulásban és körülbelül százezren idült gyulladásos mozgásszervi betegségekben. Radiológiai vizsgálatok alapján hazánkban becslések szerint évi 350 ezer úgynevezett összenyomatásos csigolyatörés fordul elő, és mintegy évi 15 ezer csuklótörés hátterében szerepel a csontritkulás.

A klinikai tüneteket vagy a működészavarokat okozó, kiváltó tényező lehet közvetlenül ízületen belüli (intraarticularis) vagy ízületen kívüli (extraarticularis), illetve származhat az ízületet körülvevő lágyrészekből, az izom és kötőszövet (musculoskeletalis) és az idegszövet és keringési szervek (neurovascularis) struktúráiból.

• degeneratív csont- és ízületi betegségek (osteoarthrosis)
• a csontok és ízületek ásványi anyagcsere-betegségei (osteoporosis, osteopenia)
• gyulladásos reumás betegségek (inak, szalagok, izmok és ízületek gyulladása)
• lágyrész reumatizmusok (tendovaginitis, bursitis, periarthropathia)

A mozgásszervi fájdalmak időbeliségét tekintve megkülönböztetünk akut és idült, az idültön belül folyamatosan fennálló (perzisztáló) és időszakosan előforduló (epizodikus) fájdalmakat.

Aktuálisan nem rendelkezünk univerzális és specifikus fájdalomcsillapító készítménnyel, mivel a fájdalom mehanizmusa és eredete is többféle lehet.

Az intervencionális beavatkozások közé soroljuk a különböző, intermittáló vagy folyamatos idegblokádokat, mely során az érintett idegi struktúrák megfelelő pontjához juttatunk be gyógyszereket egy vagy több alkalommal, esetleg kanül behelyezésével kúraszerűen, pl. epiduralis analgaesia. Ezek a beavatkozások gyakran röntgen, ultrahang, esetleg CT irányításával történnek. A bejuttatott gyógyszerek időlegesen vagy tartósan blokkolják az ideg működését, ezáltal a fájdalom érzet bejutását a központi idegrendszerbe, azaz fájdalomcsillapító hatásúak. Bizonyos fájdalmak esetén azonban pont ellenkezőleg, annak van fájdalomcsillapító hatása, ha a megfelelő idegi struktúrákat nem gátoljuk, hanem ingereljük. Szintén ide sorolhatók a bizonyos fájdalmakban fájdalomcsillapító hatású, helyi röntgen besugárzások, vagy az újabban egyes, fájdalmas csontáttétek esetén sikerrel alkalmazható radioizotópterápia is.

Kiemelt szerepe lehet krónikus fájdalmak esetén a beteg által vezérelt fájdalomcsillapításnak (patient-controlled analgesia, PCA). A beteg speciális pumpa segítségével a fájdalomtól függően önállóan adagol intravénásan vagy epidurálisan analgetikumot.

A mozgásszervi fájdalmak nem gyógyszeres csillapításában fontos szerepe van a komplex fizikoterápiás kezeléseknek, a mágnesterápiának, a pulzáló szignál-terápiának (PST), az ultrahangterápiának, a lézerterápiának, a lökéshullám kezelésnek, az elektromos kezelésnek, a polarizált fényterápiának, a gyógymasszázsnak, gyógytornának, különböző hagyományos és alternatív mozgás- és masszázsterápiáknak (pl.: thai- és shiatsu-masszázs, nyirokmasszázs), gyógy- és termálfürdős kezelésnek, relaxációs módszereknek.

Az elektroterápiát már az ókorban is alkalmazták. Rájöttek, hogy az elektromos halak bizonyos betegségeket gyógyítanak. A villamosság felfedezése után az 1800-as években ismerték fel, hogy az elektromos áram energiáját miként lehet gyógykezelésre alkalmazni. A TENS (transcutaneuos elektrical nerve stimulation) módszert, ami bőrön át történő idegi ingerlést jelent, a hatvanas években két angol orvostudós – Melzack és Wall – dolgozta ki. Megfigyelték, ha a gerincvelő hátsó szarvában lévő vastag idegrostokat elektromos árammal ingerlik, egy “telítettségi” állapotba kerülnek, nem tudják fogadni a perifériákról érkező fájdalomingereket, ezáltal megszűnik a fájdalomérzet.

A módszer alkalmazására ma már rendelkezésre állnak komputervezérlésű, miniatürizált TENS készülékek, amelyekkel mozgásszervi megbetegedéseket, gerinc és izomfájdalmakat, izomgörcsöket lehet kezelni, de alkalmas sportsérülések gyógyulásának gyorsítására, érszűkület kezelésére, daganatos betegek fájdalmainak csillapítására, agyvérzés utáni bénulások hatékony kezelésére is.

Az alternatív kezelések közül kiemelt az akupunktúra, homeopátia, a neurálterápia, reflexológia és a hagyományos kínai orvoslás jelentősége is, melyek a fájdalmat holisztikus szemlélet alapján értelmezik és kezelik azt.

A kineziológia „one brain” módszerének segítségével megszüntethetőek azok a negatív érzelmek, amelyek a fájdalmak és betegségek mögött, a tudatalattiban rejlenek, megbújnak.

Egyes nyugat-európai országokban a biofizikai orvoslás is egyre nagyobb teret nyer a fájdalomcsillapításban, hazánkban jelenleg a jogi szabályozás megteremtése folyik ezen területen.

Néhány gondolat a gyógyszeres fájdalomcsillapításról

A fájdalomcsillapító gyógyszerek között nem kábító (ún. nem szteroid gyulladásgátló, izomlazító készítmények) és kábító fájdalomcsillapítókat különböztetünk meg.

A fájdalmat már a legrégibb időkben is megpróbálták a primitív népek varázslói, boszorkányai, gyógyítással is foglalkozó papjai csillapítani. Egyszerre használtak növényi főzeteket és varázslatot, azaz betegeiket gyógyszerrel és szuggeszcióval kezelték. A gyógynövények közül általában a beléndeket, a mandragórát, a fehér ürömöt és a borókát használták. Ezek rendelkeztek valamiféle bódító, nyugtató, altató hatással ugyan, de egyik sem csillapította a fájdalmat.

A nem kábító fájdalomcsillapítók egy része orvosi vény nélkül is kapható, amely sok veszélyt rejthet magában, beleértve az öngyógyszerelés veszélyeit is.

A kábítószer (narkotikum) kifejezést széles körben és nem megfelelő értelemben használják laikus, törvényi és tudományos körökben egyaránt. Egyesek a szót olyan drogok azonosítására használják, melyek bódulatot, érzéketlenséget vagy alvást váltanak ki, mások a kifejezést a “függőséget kiváltó szerre” ekvivalens értelemben használják. A törvényben pedig gyakran használják a “kábítószer” kifejezést minden olyan drogra, amelynek feltételezett veszélyes hatása van (pl. a törvényi szabályozásban a marihuana vagy a kokain gyakran az ópiátokkal együtt, “kábítószerként” szerepelnek, annak ellenére, hogy csak kevés, az igazi kábítószerekkel közös tulajdonságuk van).

A kábító fájdalomcsillapítók legismertebb képviselője a morfium, melyet más hatóanyagokkal együtt a mák tejnedvéből, az ópiumból állítanak elő. Az ópiumot már az ókorban is ismerték, s a jelek szerint először Kis-Ázsiában használták. Valószínűsíthető, hogy az ópiumot a sumérok már 5000 évvel ezelőtt használták, s ők adták át ismereteiket a többi népnek. Az Assurban talált – a világ legrégibb gyógyszerkönyvének tekinthető – agyagtáblák alapján feltételezhető, hogy az asszír birodalomban széles körben használták gyógyszerként az ópiumot, és innen terjedt tovább Egyiptomba, Görögországba és Perzsiába.

A morfiumot 1805 óta ismerjük, nevét Morpheusról, az álmok görög istenéről kapta. A felfedezését követően azonnal felkeltette az orvosok figyelmét, mely érdeklődés még fokozódott, amikor sikerült injekciós készítmény formájában is előállítani. Csakhamar kiderült, hogy – különösen injekcióban adva – fájdalomcsillapító, köhögéscsillapító és altató hatása sokszorosan felülmúlja az ópiumét.

A kábító fájdalomcsillapítók alkalmazása közismert a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők kezelésében, fájdalomcsillapításában.

A kábító fájdalomcsillapítók kizárólag orvosi vényre adhatóak ki a gyógyszertárakban. Napjainkban a leghatásosabb készítmények az idült és intenzív mozgásszervi eredetű fájdalmakban, sajnos rendelésüket a tapasztalatok szerint az előítélet, a hiányos tudás, a félelem sokszor akadályozza.

Fontos! Mielőtt öngyógyszerelésbe kezdene, vagy nem orvosi tanácsra (szomszéd, benzinkutas) szedne gyógyszert, keresse fel családorvosát vagy szakorvosát, akitől alapos kivizsgálás után megfelelő terápiás ellátást kaphat, így elkerülve az esetleges nagyobb baj okozását.