
A vörös szem, a bevérzett szemgolyó, a “fehér részen” megjelenő vérágak félelmetes látványt nyújthatnak. Az ilyen állapot sokszor fájdalommal, irritációval jár - ráadásul nem mindig egyszerű kideríteni, mi áll a tünetek hátterében. Hogyan lehet a leggyorsabban megszabadulni a vörös szemtől? Létezik állandó megoldás a vérágakra? Lássuk!
A vörös szem okai
Vörös szemről akkor beszélünk, amikor szemgolyó normális esetben fehér színű része vörösre színeződik, illetve a szem körüli terület is bepirosodik. A pirosodás oka általában az, hogy az adott területen megnő a vér mennyisége, a megvastagodó hajszálerek és a szövetek közé jutó vér pedig pirosra színezi a szóban forgó területet.
A szem átmeneti pirosságát gyakran tapasztalhatjuk például egy kiadós sírás vagy erősebb tüsszentés után is. Ez az állapot normál körülmények között hamar megszűnik. A piros szem akkor igényel nagyobb figyelmet, ha a tünet nem csillapodik, a szem viszket, fáj, esetleg a látás is homályosodik. Szerencsére a vörös szem önmagában még nem jelez súlyos betegséget.
Miért válik pirossá a szem?
A szemben rengeteg apró hajszálér fut, ezek biztosítják a szövetek táplálását. Ha a szemet valamilyen irritáció éri, a terület vérbősége megnő – ez pedig a szemnél nagyon látványos lehet.
A szem kipirosodásának egyik leggyakoribb oka a szemet ért mikrosérülés. Síráskor, vagy amikor ébredés után megtöröljük a szemünket, enyhén megsérthetjük annak felületét. Egy ilyen sérülés nagyon könnyen gyógyul, de erre az időre a szem bepirosodik, mert az érintett terület “kijavításához” több friss vérre, élénkebb keringésre van szükség.
Mikrosérülések sokszor a szem kiszáradása miatt is keletkezhetnek. Ha például sokat dolgozunk képernyő előtt, könnyen elfelejthetünk pislogni: a szemgolyó nem kap “kenést”, emiatt pedig akár a saját szemhéjunk is mikroszkopikus karcolásokat okozhat.
Vörös szemet okozhatnak a különböző irritációk is. Ha klóros vízben fürdünk, valamilyen anyag cseppen a szemünkbe esetleg vegyszer gőze csap meg bennünket, a fentihez hasonló folyamat játszódhat le.
A szem kipirosodásával az allergiások is sokszor küzdenek. A szembe jutott allergénekre a szervezet szintén a vérkeringés élénkítésével válaszol – mintegy gyorsan megtisztítva a szemet a véráram által a nem kívánt anyagtól.
A gyulladt, bevérzett szem lehet vírusos vagy bakteriális fertőzés eredménye is. Ennek leggyakoribb formája a kötőhártya-gyulladás, amikor a szemet körülvevő burok gyulladásba jön.
A bevérzett szem okai
Milyen tünetek kísérik a vörös szemet?
A vörös szem ritkán jelentkezik önmagában. Legtöbbször fájdalom, szemszárazság vagy intenzív könnyezés, viszketés, látásromlás, ritkábban fejfájás, szédülés kísérik. A fájdalom sokszor nem csak a szemidegek sérüléséből adódik. A vérbőség miatt megnő a szem belnyomása, így a szem feszül, nagynak érződik vagy lüktet.
A viszketés segítségével a szervezet arra figyelmeztet, hogy próbáljuk eltávolítani az irritáló anyagot a szemből. Ez az érzet viszont csalóka lehet. A sok dörzsöléssel, ingerléssel általában rontunk a helyzeten. Ördögi kör alakul ki, mert a piszkálással növeljük a sérülések számát, ráadásul baktériumokat juttathatunk az amúgy is sérült, érzékeny területre.
A túlzott könnyezéssel a szem hűteni és tisztítani igyekszik önmagát. A szem pirosodása mellett jelentkező könnyezés általában azt jelzi, hogy a szemből ki kell mosódnia az irritáló anyagoknak, például a polleneknek. Bár ez a tünet nagyon zavaró tud lenni, önmagában egészséges, fiziológiás reakciónak számít.
A fejfájás, szédülés, látásromlás a piros szem tüneteinek közvetett velejárói. A fej fájdalmát általában a szem megnövekedett belnyomása okozza. A szédülés sokszor a látászavar, a kellemetlenségek eredménye. A látásromlás vörös szem esetén relatív: van, hogy nem maga a látás romlik, egyszerűen csak nehéz nyitva tartani a szemet a kellemetlen érzet miatt.
Diagnosztikai módszerek
Hogyan diagnosztizálják a vörös szemet?
Ha a szem kipirosodása nem szűnik meg egy-két óra alatt vagy ha a kellemetlen tünetek túl gyakran jelentkeznek, érdemes szemorvoshoz fordulni. A szemfelszín vizsgálata megmutathatja, van-e a szemen friss sérülés. Ilyenkor arról is képet kaphatunk, mennyire súlyos a szem állapota, mekkora kiterjedésű a gyulladás, milyen állapotban vannak a szemet tápláló erek.
Ha a szemen nincs komolyabb sérülés (fizikai behatás, vegyszer okozta marás, égési seb), az elhúzódó tüneteket általában vírusos vagy bakteriális fertőzés okozza. Ez általában szemcseppel, krémmel kezelhető.
Ha a szem nem egyszerűen piros, hanem vérágas, vagyis az erek a szokásosnál jobban látszanak, érdemes szemügyre venni az egyén életmódját. A vérágas szem oka lehet többek között a kezeletlen cukorbetegség, a magas vérnyomás, a genetikai eredetű kötőszöveti gyengeség, a visszatérő szemgyulladás, de akár a szem túlzott erőltetése is.
Hogyan kezelhető a vörös, bevérzett szem?
A vörös szem nem csak nagyon fájdalmas, de esztétikailag is zavaró probléma lehet. Enyhébb esetben, gyorssegélyként érdemes lehet hűteni a kipirosodott szemet. A hűvös borogatás alatt az erek összehúzódnak, eltűnik a pirosság és megszűnhet a feszítő érzés is.
Szemcsepp vörös szemre akár vény nélkül is elérhető. Ezeknek a termékeknek a nagy része érösszehúzó, enyhén érzéstelenítő hatású és hozzájárul a szemgolyó nedvesítéséhez. Allergiás eredetű, vagy a szem szárazságára, megerőltetésére visszavezethető kipirosodásnál ezek a szerek is kiválóan alkalmazhatók.
A legjobb szemcsepp vörös szemre viszont mindig az, amit kifejezetten az adott problémára fejlesztettek ki. Ezek a szemcseppek többnyire receptkötelesek és gyakran antibiotikumot és más intenzív gyulladáscsökkentőket, például szteroidokat is tartalmazhatnak. Ezek felírásához szemészeti vizsgálat szükséges, mert az alkalmazásukat “sima” háziorvos nem, csak szemész szakorvos rendelheti el.
Hogyan előzhető meg a szem kipirosodása?
A szemvörösség megelőzésének első lépése a szem egészségének a védelme.
- Ne erőltessük túl a szemet! Viseljünk megfelelő szemüveget, kontaktlencsét!
- Kerüljük a szemre veszélyes helyzeteket – allergiaszezonban például ne túrázzunk a szabadban, mossunk rendszeresen hajat és tisztítsuk a párnánkat, hogy megszabaduljunk a pollenektől!
- A megfelelő szemhigiénia kialakítása is fontos. Ne nyúljunk a szemünkhöz piszkos kézzel!
- Kerüljük a közös szemüveg, szempillaspirál és más sminkeszközök használatát!
- Fertőtlenítsük rendszeresen a szemünk közelébe kerülő eszközöket – így például a távcsövek, mikroszkópok keresőjét is!
Mikor kell orvoshoz fordulni vörös szem esetén?
Ha a szem vörössége állandósul vagy a viszketés, irritált érzet folyamatosan visszatér, mindenképpen érdemes szemész orvoshoz fordulni. A vörös szem orvosért kiált akkor is, ha ismerjük a tünetek okát, tudjuk, hogy pollenallergia vagy fáradtság miatt pirosodott ki a szemünk. A folyamatos gyulladás hosszú távon komoly következményekkel járhat, ráadásul a vény nélküli szerek tartós alkalmazásának is megvannak a maga veszélyei.
Ha a látásunk romlik, a szem fáj, ég, nehéz nyitva tartani, több, mint valószínű, hogy kötőhártya-gyulladásról van szó. Ez az állapot mindenképpen kezelést igényel, ráadásul a betegség nagyon fertőző is. Jobb, ha időben kezdjük a gyógyszeres terápiát és egy időre kerüljük a zsúfolt helyeket, a túl közeli kontaktust másokkal.
A vérágas, de nem vörös szem érbetegségre utalhat. Érdemes rendszeresen ellenőriztetni a szem állapotát, így elkerülhető a további látásromlás vagy a látásvesztés.
Gyakran ismételt kérdések a vörös szemről
Baj, ha a szem sokszor kipirosodik?
Igen. A szem gyakori irritációja jelezheti, hogy helytelen életmódot folytatunk, például túl sok időt töltünk nem megfelelően beállított monitor előtt. Az irritált, érzékeny szem fogékonyabb a fertőzésekre, nehezebben gyógyul egy-egy kisebb sérülés után. Így még ismert okok esetén is fontos a szempirosság kezelése.
Mit jelenthet a piros szem a gyerekeknél?
A gyerekeknél a vérágas szem ijesztő lehet, de szerencsére valószínű, hogy idővel kinövik, túlfejlődik ezt az állapotot. Ilyenkor általában még nincs ok az aggodalomra, de érdemes segíteni a jó szokások kialakításában, például a megfelelő olvasási távolság beállításában. A gyerekek nehezebben tartják be a szemhigiéniai szabályokat, így fogékonyabbak a fertőzésekre. A homokozókban, közös öltözőkben, medencékben rengeteg fertőzési forrás található. Velük érdemes ezért már az enyhébb tünetek megjelenésekor is orvoshoz menni, hogy megelőzzük a nagyobb baj kialakulását
A bevérzett szem vaksághoz vezethet?
A szemben található hajszálerek néha akár maguktól, például egy nagyobb tüsszentés hatására is megrepedhetnek, a szem pedig bevérezhet emiatt. Ez a látvány nagyon félelmetes lehet, de sok esetben egy kis hűtés, pihentetés hatására enyhülnek a tünetek. A bevérzésekre érdemes figyelni, mert ezek szélsőséges esetben súlyos szemsérülésre, például a szaruhártya vagy a retina megszakadására is utalhatnak – de ha a szemből nem szivárog vér, a jelenséget pedig nem kíséri erős könnyezés vagy fájdalom, a legtöbbször múló, bár nem túl szép jelenségről van szó.
A vörös szem jelenségét érdemes tehát komolyan venni, azonba pánikra semmi okunk. Maga a pirosodás nem feltétlenül jelez komoly bajt, gyulladást vagy sérülést – ez a szem természetes védekező és öngyógyító reakciójának része. Természetesen az egészséges szem nem vörös, így ha túl gyakran és intenzíven tapasztaljuk a tüneteket, mindenképpen fontos orvoshoz fordulni és változtatni a szokásainkon, életmódunkon. Egy kis odafigyeléssel, rendszeres ellenőrzéssel és időben történő segítségkéréssel a legtöbb tünet orvosolható!
Jelentkezzen be hozzánk akár visszatérő, akár hirtelen fellépő vörös szem tünetek esetén! Keressük meg együtt a megoldást és őrizzük meg szeme egészségét!